Hétvégi alapozó és elmélyítő kurzus Andrasek Zsolttal

Kezdőknek és tapasztalt gyakorlóknak egyaránt személyesen és online


Időpont: 2024. június 22. - 23.
A Ligmincha Magyarország szervezésében

Az idei évben elindítunk egy kurzust, mely lehetővé teszi az új érdeklődők és a tanításokat megalapozni kivánók számára, hogy szert tegyenek a Bön tanításokkal kapcsolatos olyan alap ismeretekre, melyekkel fontos, hogy tisztában legyünk.

A kurzusról

Hétvégi alap flyer

E kurzus nem csak kezdőknek szól, bárkit szívesen látunk, aki szeretné felfrissíteni, megerősíteni gyakorlásának alapjait. Mint ahogy egy stabil, biztonságos ház építéséhez is szükségünk van a megfelelő alapok elkészítéséhez, úgy a magasabb tanítások megértéséhez, az elmélyült gyakorláshoz is szükségünk van stabil alapokra.

A kurzus alatt igyekszünk olyan információkat megosztani, melyek biztos alapot képeznek tanítóink tanításain való részvételhez, amelyekre e tanítások során nincs idő részleteiben kitérni és amelyek elengedhetetlenek a tanítások megértéséhez; melyek segítségünkre lehetnek a mindennapi gyakorlás fenntartásához, a hatékony haladáshoz. Igyekszünk az olyan felmerülő kérdéseket is megválaszolni melyek tisztázzák a gyakorlásokkal kapcsolatos kétségeket, félreértéseket.

A hétvégi gyakorlóelvonulás tematikája
  • A Gurujóga Ima, a Felajánlás Ima és a leborulás jelentősége
  • A meditációs gyakorlás megkezdése
  • A kilenc tisztító légzés részletes bemutatása, jelentősége
  • A cá lung gyakorlatokban való részletes elmélyülés
  • Tapasztalatszerzés a meditációban

A buddhista tanítások nem pusztán filozófiai elmélkedések, nem elég csak ezek filozófiai részét ismernünk, ha igazán haladni szeretnénk. Ahogy Tenzin Wangyal Rinpocse mondja, “… a tanításokat nem kell titokban tartani, mert önmaguktól titkosak. Ha a tanításokat átültetjük a gyakorlatba, a gyakorlás feltárja nekünk a tanítások valódi jelentőségét, mélyebb értelmét, és feltárja előttünk rejtett tartalmukat, viszont ha nem gyakorlunk, bármennyit is olvashatunk, bármennyi tanításon résztvehetünk, csak is intellektuális megértésünk növekszik, de a lényeg rejtve marad előttünk”. Tehát, fontos, hogy kövessük a buddhista tanítások hármas felosztását: hallgatjuk vagy olvassuk a tanítást; kontemplálunk a tanításon; megtapasztaljuk a gyakorlásban, amit tanultunk és megértettünk; majd újra és újra ismételjük ezt a hármast, hogy egyre mélyebben fekvő kincseit tudjuk felfedezni és megtapasztalni e csodálatos tanításoknak.

A hétvége során kérdések feltevésére is lesz lehetőség. Kérdéseket előre is szívesen fogadunk melyeket a kurzus során válaszolunk meg a kérdező személyiségi jogait tiszteletben tartva. A kérdésket a zsolt.a@ligmincha.hu email címre várjuk.

Andrasek Zsoltról

Tenzin Rinpocse és Zsolt

Andrasek Zsolt a Ligmincha Magyarország Bön Buddhista Közösség vezetőségének tagja, valamint a közösség egyik gyakorlatvezetője.

Zsolt 1972-ben Pécsett született. 2006-ban megismerkedett feleségével, Surányi Melindával, majd Budapestre költözött. 2008-ban – előzőleg folytatott kutatásai folytán és felesége, Melinda javaslatára – jelentkezett a Tan Kapuja Buddhista Főiskolára, a vallástörténeti és filozófia összehasonlító szakra. Választható kurzusként klasszikus tibeti nyelvet, valamint a Jakab Katalin által tartott órákat vette fel, melyeket Katalin Tenzin Wangyal Rinpocse engedélyével tanított a főiskolán, és amelyeknek Rinpocse könyvei szolgáltak alapul (Gyógyítás formával, energiával és fénnyel; A tibeti álom és alvás jógája). 2011-ben sikeres záróvizsgákat tett a főiskolán, majd 2012. februárban megszerezte a "buddhista tanító" B.A. diplomát*.

Az esemény helyszíne


  • Cím: 1117. Budapest, XI. kerület, Karinthy Frigyes út 5. 10-es kapucsengő
  • Mivel kaputelefonon keresztül tudjuk csak beengedni az érkezőket, kérjük hogy aki nem tud időben megjelenni, várja meg a következő szünetet. Előre is köszönjük!
A program

Június 22. szombat
  • 09:00 - tól Érkezés
  • 09:30 - 11:00 Gyakorlás
  • 11:00 - 11:30 Szünet
  • 11:30 - 13:00 Gyakorlás
  • 13:00 - 14:30 Ebédszünet
  • 14:30 – 16:00 Gyakorlás
  • 16:00 – 16:30 Szünet
  • 16:30 – 18:00 Gyakorlás
Június 23. vasárnap
  • 09:30 - 11:00 Gyakorlás
  • 11:00 - 11:30 Szünet
  • 11:30 - 13:00 Gyakorlás
  • 13:00 - 14:30 Ebédszünet
  • 14:30 – 16:00 Gyakorlás
  • 16:00 – 16:15 Szünet
  • 16:15 – 17:00 Gyakorlás
Felajánlás:

  • Egész hétvégére: 10.000.- Ft
  • Egy napra: 5.000.- Ft
  • Online részvétel esetén, a regisztráció során megadott email címre küldjük a Zoom csatlakozáshoz szükséges linket.

    A résztvevők számára magyarnyelvű segédanyagokat biztosítunk a gyakorláshoz, valamint hozzáférést a tanítás hanganyagához.

    A Zoom programot a következő oldalról lehet letölteni: zoom.us/download . Ha már rendelkezünk Zoom applikációval, célszerű a meditációhoz való csatlakozás előtt frissíteni, a technikai problémák elkerülése végett.