Menri Shedrup Khenpo Geshe Nyima Dhondup Rinpocse


Menri Shedrup Khenpo Rinpoche

Menri Shedrup Khenpo Geshe Nyima Dhondup Rinpocse a Bön Dialektikus Iskola apátja az indiai Menri kolostorban Dolanjiban. 1978-ban született Delhiben, Indiában. A Tsering Dhondup nevet Tsondue Rinpocsétől, a XX. század egyik legkiemelkedőbb bön mesterétől kapta. A bön szútra, tantra, dzogcsen és a bön hagyomány öt fő- és melléktudományának több mint 15 éves tanulmányozása után 2006 tavaszán kapta meg a gese fokozatot. Rinpocse 2008-ban Menri Shedrup Lopon néven került trónra, a Menri kolostor Bön Dialektikus Iskolájának apátjaként, itt több mint 15 éve tanít.

Rinpocse számos bön és buddhista konferencia meghívott előadója, illetve három könyv szerzője, amelyek a bön fő filozófiai tanításait tárgyalják, valamint több cikke jelent meg indiai Menri kolostor folyóiratában, a Bon-sGo-ban, valamint a tibeti Himalayan Bön weboldalon.

Emellett Rinpocse további feladatokat vállalt a Menri kolostor vezetőtestületének főtitkáraként, 2011 óta pedig a Menri hivatalos honlapjának, a -nak a vezetője. 2014-ben Tibetbe látogatott, hogy megáldja a bön követőket és gyakorlókat.

2023. júniusában Menri Shedrup Khenpo ellátogatott Magyarországra, hogy személyes jelenlétében adjon tanítást a magyar gyakorlók és érdeklődők számára. E jeles alkalom első ízben nyújtott lehetőséget arra is, hogy a Ligmincha Magyarország és a Jungdrung Ten Gye Dü De Bönpo Közösség közös szervezésében került sor Bön tanításra.