Álomjóga és Alvásjóga elvonulás — Online a Zoomon keresztül   Geshe Tenzin Wangyal Rinpocsével


Tenzin Wangyal Rinpocse

Idén nyáron, a nyári elvonulás keretében az Álom és Alvás Tibeti Jógájának csodálatos tanításában részesülhettünk. A tanítás két héten át tartott - Álomjóga: június 20. – 26. Alvásjóga: június 27. – július 3. - melyekhez külön-külön is lehetett csatlakozni.

Rinpocse online lungot (a gyakorlat végzéshez szóbeli átadást) is adott mindkét gyakorlathoz, első héten az álomjógához, a második héten az alvásjógához.

Az álom és az alvás jógájáról


Az álomjóga és az alvásjóga a tibeti bön buddhista hagyomány mélyreható tanításai, amelyek segítséget nyújtanak tudatunk igaz természetének felismeréséhez.

Az álomjóga gyakorlata a felébredés erőteljes eszköze, amelyet a tibeti hagyományok nagy mesterei többszáz éven keresztül alkalmaztak. A gyakorlat segít abban, hogy az életünk minden pillanatában elmélyítsük tudatosságunkat: éjszaka miközben álmodunk, a nappal álomszerű tapasztalataiban, illetve halál után bardo tapasztalások során. Az álomjóga végső soron lehetővé teszi tudatunk igaz természetének felismerését.

Életidőnk egyharmadában alszunk, és ez azt jelenti, hogy átlagosan 20-25 évet töltünk sötétségben és teljes öntudatlanságban. Az alvásjóga gyakorlatát tibeti jógik évszázadokkal ezelőtt fejlesztették ki, hogy a mélyalvás során sötétségben töltött órákat átalakítsák és segítsék a tudat tiszta természetének megismerését. Az alvásjóga gyakorlat azonban a felébredés erőteljes eszközeként több mint csupán egy éjszaka végzett gyakorlat, hiszen életünk minden tapasztalását tisztasággal és éberséggel tölti meg. A gyakorlat végezhető a mindennapi tevékenységeink vagy meditálás közben, elalvás előtt és elvalváskor. Az alvásjóga legfőbb célja, hogy kaput nyisson tudatunk valódi, fényességes természetének felismeréséhez, és legvégül lehetővé tegye a teljes megszabadulást a halál pillanatában.

A tanításhoz ajánlott olvasmány Tenzin Wangyal Rinpocse: Az álom és alvás tibeti jógája c. könyve. A könyv beszerezhető közösségünktől. Ára: 2200Ft+ postaköltség, vagy személyesen átvehető Budapesten. Amennyiben szeretné megvásárolni a könyvet írjon nekünk emailt: ligmincha.mo@gmail.com

+

Idézetek:

Álomjóga


“Ha nem tudjuk az álomba átvinni a gyakorlatunkat, ha minden éjjel elveszítjük önmagunkat, akkor mennyi esélyünk lesz, hogy éberek maradjunk, ha jön a halál? Nézd meg álombéli tapasztalatodat, hogy tudd milyen utad lesz a halál folyamán, hogy lásd, igazán ébren vagy-e.” - írja Rinpocse Az álom és alvás jógája című könyvében.

Alvásjóga


“Ha beteljesítjük az alvás gyakorlatát, megszabadulhatunk az eredendően tiszta bardóban.” - írja Rinpocse Az álom és alvás tibeti jógája című könyvében.

Az elvonulás programterve:


Alvásjóga

június 27 - július 3.

Álomjóga

június 20. - június 26.