Hagyd kint az egódat

Tenzin Wangyal Rinpocse sokszor bátorít minket, hogy osszuk meg gyakorlótársainkkal meditációs tapasztalatainkat. Bár most nem a folyamatot szeretném leírni, úgy gondolom, hogy amit felszínre hozott, sokkal fontosabb annál, hogy miként zajlott a meditáció maga.

Valamikor régen talkoztam ezzel a képpel, amit megosztottam e cikkhez. Sejtésem szerint ez egy gompa, egy meditációs terem ajtaját díszítette. "Keep your ego and shoes outside. Thank you." (Hagyd kint az egódat és a cipődet. Köszönjünk!) Nem tudhatom, hogy mi motiválta és mit értett ez alatt, aki kitette ezt a feliratott, ám tapasztalataimból kiindulva volt némi sejtésem. Ezt a mondatot kicsit viccesnek, kicsit provokatívnak, kicsit tanító jellegűnek találtam akkor.

Nemrégiben, egy meditációm alkalmával viszont új értelmet nyert számomra. Mert hát, valójában mi is ami igazi gompánk, a mi igazi meditációs termünk? Vajon ez egy fizikai hely, ahová eljárunk meditálni, ahol a többi gyakorlóra tekintettel csendben kell lennünk, ahol nyitott kiváncsisággal, nem pedig provokatív unottsággal lépünk fel a tanítóval, a tanítással, a gyakorlatvezetővel, a gyakorlatokkal szemben? Nem. Az igazi meditációs termünk a benső menedék, önnön benső menedékünk. Hogyan tudunk belépni a benső menedékbe? Cipőben biztos nem, de az engónkkal a nyakunkban sem. Tehát vállfára kell akasztanunk és kívül kell hagynunk az egónkat. Dantét idézve: "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel..." (Persze ő máshova készült belépni... ) Ezen a gondolaton tovább menve: Ki itt be akarsz lépni, hagyj fel mindennel! Bár a "belépni" is csak egy metafora, hiszen, amint vállfára tettük az a egónkat már bent is vagyunk.

Andrasek Zsolt