Tenzin Wangyal Rinpocse tanítása

Boldog vagyok, hogy megvitathatok néhány témát, ami fontos, ugyanakkor segíti gyakorlásunkat és spirituális fejlődésünket is. Ez alkalommal a mester-tanítvány kapcsolatról fogok beszélni, és megosztom néhány saját tapasztalatomat is. A mester és a tanítvány kapcsolata fontos a gyakorló számára. Amikor már mélyebb nyitottság érzéssel vagy elmélyültebb készséggel rendelkezünk a tanítások megértése iránt, tanulunk a karmáról és a reinkarnációról, valamint a megszabadulás-, a megvilágosodás- és a Buddhaság legfőbb céljáról, ami olyan valami, amit minden ember képes követni. Ha el akarjuk érni a végső megszabadulást, ez a kapcsolat nagyon fontos, mert bármilyen magas is fejlettségünk, bármilyen mély is megvalósításunk, a megszabadulás egy hosszú utazás, ami megkívánja az állhatatos és hiteles támogatást.

 

Például, ha megvizsgáljuk mindennapi életünket, látjuk, hogy sok pszichológiai témánk, kétségünk, zavarodottságunk, konfliktusos érzelmünk van, vagy elesettnek érezzük magunkat, ám egy igazán jó terapeuta segítségünkre lehet eme tapasztalásokban. Miért van szükségünk terapeutára? Mert segítségre van szükségünk. Tulajdonképpen hogyan tud segíteni a terápia? A terápia abban az estben tud segítségünkre lenni, ha bízunk a terapeutában és tiszteljük őt, tiszteljük a terápia folyamatát és teljesen elköteleződünk, hogy végig megyünk ezen a folyamaton. Ha nincs meg ez a bizalmunk, tiszteletünk és elköteleződésünk, nincs mód rá, hogy igazi segítséget kapjunk a terapeutától. Bárkinek az életében ez magában foglalhat egyetlen találkozót vagy akár egy kétéves szakaszt is. Mindamellett a spirituális utazás nem egy rövid kirándulás. Ez egy nagyon hosszú utazás. A tibeti hagyományban vannak történetek tanítókról és tanítványokról, akiknek egy egész életen át volt kapcsolatuk, voltak néhányan, akiknek több életen át meg volt a kapcsolatuk. Nem szeretnék senkit sem meggyőzni, hogy higgyen a karmában vagy a reinkarnációban, ám amit próbálok elmondani az az, hogy ha megértjük, hogy van valami sokkal magasabbrendű, hogy elérjük - mégpedig a megvilágosodás vagy az abszolút szabadság - akkor fel kellene ismernünk, hogy ez egy hosszú utazás és szükségünk van igazi támogatásra. Ezért rendkívül fontos a mester.

 

Néha az emberek csodálkoznak, hogy valóban szükségük van mesterre. Általában az emberek 99.9 százalékának szüksége van mesterre. Csekély az esélye, hogy valakinek ne lenne szüksége mesterre. Legtöbbünknek szüksége van mesterre. Ha megvizsgálom magam, úgy tekintek magamra, mint valakire egy nagy csoportból, akinek szüksége van mesterre.

 
Yongdzin és Tenzin Rinpocse

Nos, általánosságban szólva a mesterrel való kapcsolat nagyon fontos, mert hihetetlen tudás anyag van, amit meg kell tanulnunk, hihetetlen mennyiségű gyakorlat, amit el kell sajátítanunk és jártassá kell válnunk ezekben. Azért, hogy teljes mértékben alkalmazni lehessen ezeket a gyakorlatokat, sok megpróbáltatás, sok külső-, belső-, és titkos akadály van, amivel bizonyára szembe kell néznünk. Szükségünk van valamilyen szellemi támogatásra és vezetésre, ami átsegít ezeken a megpróbáltatásokon. Ha az ösvény igazán fontos, ha a megszabadulás igazán fontos, akkor a mester is igazán fontos. Nos, ez az oka, hogy miért van az embernek szüksége mesterre. Aztán megkérdezhetjük: „Na, de hogyan találjak egy mestert?” Ez egy nagyon jó kérdés. A nyári elvonulás alatt valaki ugyanezt a kérdést tette fel mesteremnek, Yongdzin Rinpocsének. Ő a következőt válaszolta: „Először is, keresnünk kell a mesterünket. Ami teljesen elengedhetetlen, hogy tudatában legyünk, hogy éppen keresünk és őszinte odaadással figyeljünk. Aztán, ha egyszer találunk valakit, ne ugorjunk azonnal bele a kapcsolatba és ne kürtöljük szét, hogy „Megtaláltam a mesteremet, olyan izgatott vagyok”. Nekem is sok olyan tapasztalatom van, mikor emberek először találkoznak velem, majd a következőt mondják: „Ön olyan nagyszerű, az ön magyarázatai tisztán érthetők, én pedig kapcsolatot érzek önnel”. Majd amikor egy kicsit jobban figyelek rájuk, panaszkodni kezdenek arról a mesterről, akit tíz éven át követtek. Teljesen kritikusak azzal a mesterrel, engem pedig úgy magasztalnak, mintha nem is emberi lény lennék. Amikor ezt hallom, az olyan mintha egy vörös fény villanna fel bennem, figyelmeztetve, hogy én vagyok a következő célpontja ennek a személynek. Nem leszek izgatott, amikor ily módon közelednek felém. Jobban ösztönöz, ha emberek így jönnek hozzám: „Hosszú ideig követtem valakit; odaadó vagyok és tisztelem a tanítóm, sokat tanultam tőle”. Talán az a mester meghalt, talán elköltözött vagy nincs elérhető közelségben. „Az életem egy újabb állomásához érkeztem; többet kell tanulnom, és önnel érzek némi kapcsolatot. Tanulhatok öntől, még ha a másik mesterem továbbra is a szívemben van? Erre azt gondolnám: „Ez igen! Ez egy igazán remek ember”.

 

A tanítóm igazán egyértelmű volt: nem ugrunk bele azonnal egy döntésbe. Először, vizsgáljuk meg, látjuk-e, hogy a mester elegendő tudással rendelkezik ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. Érzünk-e szívbéli kapcsolatot azzal a mesterrel? Érzünk-e bizalmat iránta? Némely vizsgálat fontos, ezzel nem követünk el hibát. Ugyanakkor, hallgassunk a szívünkre is. Őszintén érezzük-e a nyitottságot, az odaadást és a kapcsolatot? Ha a szív „igen”-t mond, ha az ész „igen”-t mond, csak akkor mondhatjuk: ”Ő az én mesterem”. Akkor követnünk kell véges végig. Bár a mester megtalálása nem egészen ugyanolyan, ám kicsit hasonlít életünk párjának a keresésére, mint amikor férjet vagy feleséget keresünk. Amikor először beleszeretünk valakibe, az a legjobb, ha nem döntjük el azonnal, hogy megházasodunk. Bölcsebb, ha hagyunk időt, ha érzünk, ha vizsgálódunk, majd amikor bízunk és kapcsolódunk, csak akkor döntünk. Azt sem mondjuk: „Ez a személy tökéletes és mindig kedvelni fogom, attól fogva, hogy először megláttam”. Amikor beleszeretünk valakibe, sok tökéletességet látunk benne: mindent csodálatosnak látunk abban az illetőben. Akkor biztosra vesszük, hogy ugyanazt fogjuk érezni 30 évnyi házasság után is, mindannyian tudjuk, hogy valószínűleg, nem ez fog történni. A személy, akit először látunk, nem tűnik úgy, mint akinek problémái vagy hibái lennének, de tíz év után már emberi lényként látjuk. Ő ugyanaz a személy, akibe beleszerettünk, ám itt van ez a probléma, meg mindenféle ügyek. Vannak személyes ügyeink, melyeket állandóan rávetítjük valakire. Ha a Buddha megjelenne a földön és a szomszédunkba költözne, mi pedig nem ismernénk fel, hogy ő egy Buddha, biztos vagyok benne, hogy problémánk lenne azzal a Buddhával, bármilyen ügyből kifolyólag. Talán a Buddha rossz helyen parkolna az autójával, vagy túl hangosan hallgatna zenét.

 

Tehát, ha egyszer hozunk egy tiszta döntést, fontos, hogy dolgozzunk ezzel. Néha nem volt könnyű a tanítóimmal, Őszentségével Lungtok Tenpai Nyima Rinpocsével, Sangye Tenzin Rinpocsével, Lopon Tenzin Namdak Rinpocsével és Geshe Yungdrung Namgyal-lal. Voltak megpróbáltató helyzetek. Valahányszor van egy megpróbáltatás a tudatomban, nem mondom nekik, hogy dolgozniuk kell azon a helyzeten, mert ők nem a tanítványaim, hanem a tanítóim. Úgy tekintem azokat a megpróbáltatásokat, mint a saját munkámat; az én dolgom eltisztítani az akadályokat. Én választottam ezeket az embereket a tanítóimnak. Mikor saját igényeim, várakozásaim és kívánságaim próbára teszik kapcsolatunkat, komolyan dolgozom magamon, ahelyett, hogy elvárnám a tanítóimtól, hogy ők változzanak. Én vagyok a tanítvány; én választottam ezeket az embereket, hogy tanuljak tőlük. Nem mondom azt, hogy ők nem hibáznak; nem mondom, hogy ők teljesen megvilágosodottak, de nekem azok, még ha néha úgy látom, hogy talán valami nem helytálló. Még mindig én dolgozom ezeken az ügyeken saját magamban. Fontos felismerni, hogy a tanítványnak kell dolgoznia. Ám amikor egy helyzet egyáltalán nem működik, természetesen jobb nem folytatni azt a kapcsolatot és jobb megtalálni a megfelelő személyt, olyas valakit, akivel házasságban tudunk élni.

 

Vannak házasságok, melyek örökké tartanak, vannak melyek egy életen át és vannak mester-tanítvány kapcsolatok, melyek örökké tartanak, különösen, amikor a tanítvány a megfelelő személyt választotta és a megfelelő módon dolgozik önmagán. Abból az elmélyült kapcsolatból nagy növekedésre van lehetőség. Szóval, térjünk vissza a hogyan válasszunk kérdéséhez, aminek a következők a kritériumai: vizsgáljuk meg intellektuálisan, ugyanakkor azt is tudjuk, mit mond a szívünk, amikor azt érezzük, hogy valaki megfelelő, csak azután döntsünk: Ő az. És aztán komolyan dolgozunk azon a kapcsolaton. Fontos az elkötelezettségünk.

 

Bizonyosodjunk meg arról, hogy nem azért próbálunk követni egy jeles mestert, mert egy szervezet vezetői akarunk lenni, vagy közeli barátságba akarunk kerülni a mesterrel, vagy mi akarunk lenni a legfontosabb személy az életében. Az lehetetlen, hogy ne legyen egónk, de bizonyosodjunk meg, arról, hogy most nem az egó dönt. Azt akarjuk, hogy az egónk befolyása minimális legyen ebben a kapcsolatban, szívünk és tudatunk tisztasága viszont maximális. Kövessük ezt a személyt és gondozzuk a spirituális kapcsolatot, így növekedhetünk benne, tanulhatunk és kibontakoztathatjuk, amit tanultunk, ahogy saját végső megszabadulásunkra törekszünk. A megszabadulásnak kell lennie a legfőbb célnak és figyelnünk kell minden más célra vagy okra, ne hagyjunk semmit felülkerekedni a kapcsolaton. A spirituális célnak tisztának és a legeslegelsőnek kell lennie.

 

Nem hiszem, hogy minden tanítvány-tanító kapcsolat teljesen tiszta lehet. Mint előzőleg említettem, Őszentsége Lungtok Tenpai Nyima Rinpocse, Lopon Sangye Tenzin Rinpocse és Lopon Tenzin Namdak Rinpocse az én legfőbb tanítóim. Együtt laktam Yongdzin Rinpocsével és ő nevelt fel - Ő Nepálban él, viszont gyakran látogat el Franciaországba (Shenten Dargye Ling-be) – én pedig bátorítom a tanítványaimat, hogy menjenek el oda és érezzék meg az Ő jelenlétét. Negyven éve van kapcsolatom vele és világosan tudom, hogy ez a kapcsolat nem csak ebben az életben van meg, hanem sok előző életben is megvolt és ha elég szerencsés vagyok, ez folytatódni fog a következő életben is. Természetesen, ez a kapcsolat változott az évek alatt. Amikor tíz éves fiú voltam, nem sok megértésem volt, nem tudtam, hogyan viszonyuljak a mesterhez. Ez inkább egy apa-fia kapcsolat volt. Tisztán emlékszem, hogyan segített etetni engem és hogyan irányított, amikor mostam az ingem. Kapcsolatunk fokozatosan sok tanulássá alakult, mindennap voltak óráink. Közel éreztem őt magamhoz, kellemes volt a társasága és bármiről tudtam beszélgetni vele.

 

Nyugaton néha azt látom, hogy idegesek lesznek tőlem az embereket. Amikor el kell vinniük valahová, majdnem balesetet szenvednek. Még ha egy szót sem szólok, ám ők kivetítenek rám dolgokat, habár ez az ő kivetítésük, nem tudnak mit kezdeni velem. Pedig teljesen normális vagyok, igazán laza, igazán barátságos, beszélgetek, megosztok dolgokat velük. Néha képtelenek beszélni, ugyanakkor azt gondolom, fontos, hogy az emberek képesek legyenek világosan beszélni, megosztani a gondolataikat, érzéseiket. Ez az, amit Yongdzin Rinpocsével éreztem. Egyszer miután megszereztem a gese diplomámat, együtt utaztunk Tibeten keresztül, majd, amikor visszatértünk, egy gyermek voltam, aki már felnőtt és el kellett költöznöm. Miután Nyugatra jöttem, a kapcsolat áthelyeződött és megváltozott. Most nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy mindig vele legyek, mint ahogy egykor, együtt ettünk, együtt léteztünk.

 

Sok-sok éve, minden évben elmegyek a Menri Kolostorba, hogy meglátogassam Őszentségét (Rinpocse a 33. Menri Trizin-ről beszélt, aki e tanítás óta már a parinirvánába tért). Semmi sem változott kapcsolatunkban, és valahányszor, amikor odamegyek, mint tanítvány megyek és mindent pontosan úgy teszek, mint ahogy bármely más tanítvány tesz. Ez a kapcsolat mindig igazán gazdagított. Mindenki számára lehetséges, hogy ilyen jellegű kapcsolata legyen. Ezért osztom meg ezeket a személyes történeteket.

 

Mely dolgok akadályozzák ezt a kapcsolatot, ami oly nélkülözhetetlen a megszabaduláshoz? Azt látom Nyugaton, hogy az emberek nem igazán tanítót keresnek. Nagyon fontos tudatosítani, mi az, amit igazán keresünk. Ha barátot keresünk, a tanítóban rossz helyen keressük. A tanító nem olyan, mint egy jó barát, mert ő talán megmondja, mit kell tennünk, esetleg utasításokat ad, hogy meg kell tanulnunk engedelmeskedni neki. Egyszer tisztelnünk kell valakit, mint tanítónkat, majd meg kell tanulnunk engedelmeskedni, ennek a tanítónak. Ezek a tanító feladatai. Mindig megvan a jogunk hozzá, hogy ne tekintsünk valakit tanítónak, mert nem bízunk abban a személyben, esetleg mert nincs megfelelő tudása, vagy bármi más okból. Ám ha egyszer megbízunk valakiben, és tanítónkként tekintünk rá, meg kell majd tanulnunk engedelmeskedni neki. Nem engedelmeskedünk a barátunknak, tehát, ha barátot keresünk, ne menjünk a tanítóhoz. A tanító bizonyos mértékig lehet barátunk, de sosem a cimboránk.

 

Ha párkapcsolatot keresünk, erre nem a tanító a megfelelő személy, mert a tanító utasításokat fog adni nekünk abban a párkapcsolatban. Mi pedig nem akarjuk, hogy egy párkapcsolatban utasításokat adjanak nekünk. Ha vállalkozást akarunk létesíteni, a tanító nem a legjobb személy erre, mert az üzleti életben az a jó, ha egyenlő és nyitott pozícióban vagyunk az üzlettársainkkal. Ha egy szervezetben rejlő lehetőséget keresünk, a tanítónál ezt sem a legjobb helyen keressük. Néha, emberek jönnek hozzám, én pedig felismerem, hogy amíg irántam és a tanításom iránt érdeklődnek, jobban érdeklődnek a szervezetben rejlő lehetőség iránt, az erő iránt, amit nem találnak meg önmagukban. Én mindig azt tanítom, hogy az erő, a lehetőség bennünk van. A benső menedék a legerőteljesebb forrás, mi pedig tudunk hozzá kapcsolódni. Ám amikor a szervezeti hatalmat keressük, a dharma csoportokban a legrosszabb helyen keressük, mert itt mindenki önkéntesként dolgozik, túl sok véleménye van és nincsenek elvárt, szükséges készségek, mert minden az elérhetőségen és a szabadidőn múlik. Ha hatalmat keresünk, akkor forduljunk a kormányhoz feladatért, vagy valami hasonló szervezethez.

Marpa és Milarepa

A lényeg, hogy bizonyosodjunk meg arról, mi motivál minket, hogy egy bizonyos személyt kövessünk. Igaz-e, hogy követni akarjuk a Yungdrung Bön-t, a dharmát, a spirituális ösvényt, ebben az életben való jólétünkért, mások jólétért és végső soron, hogy elérjük a megszabadulást? A megszabadulás elérése az egyedüli és legfontosabb ok, amiért egy bizonyos ösvényt, vagy egy bizonyos személyt követünk. Ha ez az elsődleges ok, akkor sokkal nagyobb esély van arra, hogy a kapcsolat hosszú ideig megmarad. Sok ember dolgozik a közösségben, mert hisznek a szolgálatban. Sok embert ismerek, akinek van ideje és valami jelentőségteljeset akar tenni az életben, ők hozzájárulnak idejükkel, képességeikkel, befektetik valamibe, amiről igazán hiszik, hogy az értékes befektetés. Természetesen részt vehetünk a szangha ügyekben és segíthetünk. Ám amikor ezt tesszük, bizonyosodjunk meg arról, hogy igazán alázatosak maradunk, minimális egóval veszünk részt az ügyekben és hogy mindettől különválasztva tartjuk a tanítóval és a tanítással való kapcsolatunkat. Ily módon igazán tökéletesen és tisztán tartjuk ezt a kapcsolatot, valamint emlékezzünk az elsődleges okra, hogy miért is vagyunk ezzel a személlyel és ezzel a tanítással. Ha bármi vita van a kapcsolatban, ami aktivitásunk és a közösségben lévő szerepünk miatt alakul ki, akkor hagyjunk abba minden mást és maradjunk hűek a kapcsolathoz. Az ok, amiért erről beszélek az az, hogy sok tapasztalatom van arról, amikor emberek nagy hatalomra tesznek szert egy szervezetben vagy csoportban. Majd, amikor ez a kapcsolat nem működik, a tanítót vagy a szervezet többi tagját hibáztatják. Aztán a tanításokat okolják, ekkor elvesztik a kapcsolatot. Nem csak a tanítótól és a szanghától különülnek el, de néha sajnos a tanításoktól és saját gyakorlataiktól is. Nem kell, hogy ez így legyen. El tudunk engedni sok dolgot: el tudjuk engedni az összes szervezeti felelősségünket, minden szolgálati feladatunkat és azokat az embereket, akikkel konfliktusunk van. Ezt mind engedjük csak el; ez mind nem fontos. Egyszerűen tartsuk meg a kapcsolatunkat a tanítóval és a tanítással. Úgy, ahogy az elején elkezdtük követni. Nem kell dolgoznunk a szervezetben. Ha ez nem működik, csak kövessük a tanítót, az remélhetőleg működni fog számunkra. Ha a megfelelő módon indultunk el, ha jelenleg a megfelelő módon kapcsolódunk, ez működni fog számunkra. Némely embernek nem fog működni, mert összevegyítették a szervezetet, a tanításokat és a tanítót saját problémáikkal. Bizonyos esetben engedjük el a tanítót is. Felejtsük el a szervezetet, a betöltött pozíciónkat, akár a tanítót is elhagyhatjuk. De ne hagyjuk el a tanításokat és a gyakorlatokat, amit tanítónk tanított nekünk. Elkezdhetjük ugyanabban a hagyományvonalban egy másik tanítóval és folytatni tudjuk ugyanazokat a gyakorlatokat. Megtarthatunk némi tiszteletet első tanítónk felé, de nem kell követnünk őt napról napra, évről évre. Folytathatjuk még valamiként a kapcsolatot, bár nem azzal a közelséggel, mint előzőleg. Nos, azt gondolom sok különféle lehetséges módja van, hogy az ember fenntartsa ezeket a magasabb szintű kapcsolatokat spirituális kibontakozása érdekében.

 

 

Fordította: Andrasek Zsolt